Hírek
2025. jan. 7.
Iskola
"Olyanok voltak, mint mi"
Négyen is szerepeltek alkotásaikkal iskolánkból az ELTE Savaria Egyetemi Központ Holokauszt 80 – Olyanok voltak, mint mi című képzőművészeti kiállításán. Fitos Kitti Kata második helyezett lett rajzával.

Holokauszt 80 – Olyanok voltak, mint mi címmel tárlat nyílt az ELTE Savaria Egyetemi Központban diákok pályamunkáiból, melyre az egész országból érkeztek pályamunkák.
Iskolánkból négy tanuló: Büki Noémi, Fitos Kitti Kata, Fülöp Melinda és Wallner Seruzád Ilona került be alkotásával a kiállításra.
A 123 beérkezett pályaművet szakmai zsűri értékelte.
A legjobb alkotások készítői oklevelet és ajándékcsomagot kaptak. Fitos Kitti Kata a középiskolai kategóriában „Utolsó szám” című rajzával második helyezett lett. Szeretettel gratulálunk mind a négy alkotónak!
Büszkék vagyunk rá, hogy tanulóink nyitottak voltak erre a súlyos témára, és az alkotás folyamatán keresztül igyekeztek feldolgozni megrendítő emberi sorsokat, élettörténeteket, közelebb kerülni a történelemhez.
Érzékeny, megérintő ábrázolásaik révén mi is több szempontból érintettekké válunk.
Hiszen ők olyanok voltak, mint mi, mi pedig olyanok vagyunk, mint ők. Ugyanúgy kiszolgáltatottak, ugyanúgy segítségre szorulók. Ugyanakkor ugyanúgy lehetünk a hatalmunkkal jól és rosszul élők, visszaélők és előre mozdítók, mint az akkor élők, a Holokausztot megélők.
Az alkotások nemcsak azt üzenik, hogy milyenek voltak, mit éltek akkor át az emberek, nem is csak azt, hogy milyenek ma, hanem hogy milyenek ne, illetve milyenek legyünk mi.
GALÉRIA
Képek...



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

HŐ- ÉS HANGSZIGETELŐ képzés
A Vas Vármegyei SZC Hefele Menyhért Szakképző Iskola (felnőttképzési nyilvántartási száma: B/2022/000923) megfelelő számú jelentkező esetén ismét megszervezi az előzetes tudás beszámításával lerövidített HŐ- ÉS HANGSZIGETELŐ képzését.
2025. febr. 4.
Iskola

Szalagavató a Hefelében
„Az élet gazdagabb lesz, ünnepibb és emberibb, ha megtöltöd a hétköznapok néhány percét a rendkívülivel, az emberivel, a jóindulatúval és az udvariassal; tehát az ünneppel.”
2025. febr. 3.
Iskola