Hírek
2024. okt. 21.
Iskola
Iskolai megemlékezés az aradi vértanúkról
„ Magyar vagyok. Büszkén tekintek át A múltnak tengerén, ahol szemem Egekbe nyúló kősziklákat lát, Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. Európa színpadán mi is játszottunk, S mienk nem volt a legkisebb szerep; Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, Mint a villámot éjjel a gyerek.”
A magyar nemzet megbecsüli nagyjait. Híven megőrizte a szabadságharc 13 tisztjének emlékét is, akiket 175 évvel ezelőtt Aradon végeztek ki. Ezen a napon emlékezünk meg hazánk első alkotmányos miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak a kivégzéséről is. Életük példája a hazaszeretetnek, haláluk pedig örök vádja a zsarnokságnak.
Eleinte persze csak titokban történt az emlékezés. Egy-egy ismeretlen kéz a sötétség leple alatt virágokkal hintette be a vértanúk nyugvóhelyét. A nemzet 1867-ben kibékült az uralkodóval, október 6-a országos gyászünnep lett. A vértanúk sírhelyét addig nem jelezte semmiféle emlék, de a kiegyezés után egy nemes szívű aradi polgár megjelölte a mártírhalált szenvedett hősök sírját.
A helyet jelölő első emlék egy kiszáradt eperfa volt 13 sudár ággal. Ez jelezte jó darabig a magyar Golgotát. Három izmos asztaloslegény emelte vállára a fát, s a pontosan megállapított kivégzési helyen földbe ásták, majd egy nagy keresztet erősítettek mellé. Az eperfa minden ágára egy-egy fehér papírlapot tűztek a vértanúk nevével. A legvastagabb ágra Damjanich neve került. E köré a fa köré gyűltek össze minden évben az emlékezők. A mi iskolánk udvarán is nőtt egy magas eperfa, így idén mi is -az első aradi emlékezőkhöz hasonlóan- eperfánál idézzük fel alakjukat.
„A műsor rendezői igyekeznek mindig más diákokat kiválasztani a szerepek betöltésére, mert a szövegek többszöri elolvasása és hallgatása közben lehet csak igazán átérezni, hogy lehetett abban a korban élni és olyan hőstetteket végbe vinni, mint az aradi 13. Mikor lecsuktam a szemem, olyan volt, mintha egy lettem volna a vértanúk közül…”- mondta az egyik szereplő.
Az idei évben a következő tanulók vállalták a szereplést:
- Viszokai Mária (13/A)
- Pajor Péter (13/A)
- Kaposi Dóra (12/A)
- Homlok Bence (10/A)
- Demeter Ákos (10/A)
- Horváth Krisztián (10/A)
- Földes Bence (10/A)
- Berzsenyi Bálint (10/A)
- Alacsony Ákos (10/A)
Helytállásuk emléke örökké élni fog a magyar nemzet tudatában.
Köszönet minden szereplőnek és közreműködőnek : Bokor Róbert és Hajas Ádám oktatóknak továbbá Barton Attila rendszergazdának.
GALÉRIA
Képek...
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Időfürkész Országos Műveltségi Vetélkedő
A Kőszegi Chernel János Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár által kiírt Időfürkész verseny a Vasi és a Kőszegi Értéktár anyagára épült.
2024. nov. 14.
Iskola
Gipszkartonszerelő képzés
A Vas Vármegyei SZC Hefele Menyhért Szakképző Iskola (felnőttképzési nyilvántartási száma: B/2022/000923) megfelelő számú jelentkező esetén ismét megszervezi az előzetes tudás beszámításával lerövidített Gipszkartonszerelő képzését.
2024. nov. 8.
Iskola
Jöjjenek a HEFELÉBE november 13-án!
Iskolánkban a Faipari Expo szakmai rendezvény és a Nyílt Napunk minden érdeklődőt szeretettel vár egy jó szakma megismerésére!
2024. nov. 6.
Iskola